Belső inteligencia

Emlékszik még arra az időszakra, amikor még csak egy parányi, kis megtermékenyített petesejt volt, és azon „tűnődött", hol kellene megtapadnia? Hát persze hogy nem. A magzat nincs tudatában a fejlődésének. Sem ön, sem az édesanyja nem tudták befolyásolni, mikor alakuljanak ki a véredényei, nem volt lehetőségük kiválasztani a szem- és hajszínét, vagy eldönteni, mikor nőjenek kör­mök az ujjaira. Nos, ha sem ön, sem az édesanyja nem agyalták ki előre az ön fejlődé­sét, és egyikőjüknek sem volt beleszólása a folyamatba, akkor ki a felelős azért, hogy ön olyannak született, amilyen?

Fejlődésünk vagy előre megalkotott terv szerint, vagy véletlenszerűen történt, több lehetőség nincs. Ha sejtjeink találomra szaporodnának, még ugyanazon család tagjai sem hasonlítanának egymásra. A Föld lakói nem­csak a szem-, haj-, bőrszínük vagy termetük és alakjuk tekintetében kü­lönböznének egymástól. Ha semmi következetesség, semmi logika nem lenne az ember fejlődésében, némelyikünknek a vállán lenne a szeme, másoknak orra lenne mindkét térdkalácsán vagy füle az ujjain. Nos, hát nem a véletlennek köszönhetjük a sejtjeink szaporodását; fejlődésünk na­gyon szisztematikusan, egy jól kidolgozott terv alapján zajlik. Attól kezdve, hogy a világra jövünk, egy a tudatunkat is túlszárnyaló, belső intelligen­cia a felelős a fejlődésünkért, és azt hiszem, nem túlzók, ha azt mondom, remek munkát végez.

Nem is akarok túlságosan elmélyedni ebben a kérdésben. Nem akarom firtatni, hogy ki vagy mi dolgozza ki és hajtja végre az emberi szervezet fejlődésének tervét, a lényeg, hogy nagyon sajátos, csak reánk jellemző módon fejlődünk. Mindannyian ugyanazon terv szerint fejlődünk. Mindőnk rendelkezünk egy velünk született intelligenciával, ami a kez­detektől fogva ütemezi az élettani folyamatainkat.

Mindnyájunkban adott egy belső intelligencia, ami összehangolja, egy­máshoz igazítja a hihetetlenül és végtelenül bonyolult embe­ri szervezet összes funkcióját. A képességeit tekintve ez az intelligencia túlszárnyalja a legmodernebb, legnagyobb tudású számítógépeket is. Az űrszondákat az űrbe röpítő és Földre visszatérítő és egyéb hihetetlen műveletekre képes, elektronikus szupermasinák rendszerkoordináló képességei meg sem közelítik a mi bensőnkben rejlő, természetadta bölcsességünk képességeit. Ennek a határtalan intelligen­ciának a vezényletével a bennünket felépítő részek és egységek milli- árdjai képesek egymással évtizedeken át tökéletes összhangban mű­ködni.

Ugyanaz a tévedhetetlen intelligencia, aminek köszönhetően a pete­sejt és a spermium egyesülésével létrejövünk, felügyeli a születés utáni növekedésünket és az újjáépüléseinket is. Életünk során a sebeink be­gyógyulnak, a törött csontjaink összeforrnak, nő a körmünk és a hajunk. Belső intelligenciánk felügyeli, szervezi, intézi ezeket és más helyreállító és újratöltő tevékenységek ezreit anélkül, hogy mi egyszer is segítenénk, súgnánk neki. Egyáltalán nem vagyunk tudatában a szervezetünkben a megfoganásunktól a halálunkig folyamatosan végbemenő bonyolult fizio­lógiai folyamatoknak. Ha azonban valami zavar támad, annak azonnal tökéletesen a tudatában vagyunk.

Az intelligencia, amely megalkotta a szervezetünket, irányítja is azt.

A tudósok szerint „helyileg" ez a belső intelligencia a DNS-molekulá- ban található. A DNS-molekula hordozza a genetikai információt. De az sem magyarázza meg teljesen a fejlődésünket, amit a DNS-molekuláról tudunk. Először is, hogyan tud egy DNS-t tartalmazó sejt szaporodni, és mi készteti arra, hogy folyamatosan szaporodjon, miközben az új sejtek egy részéből bőr, másik részéből csont, harmadik részéből idegszál és ne­gyedik részéből izom lesz? Ezeknek a szöveteknek a sejtjei mind külön­bözőek, és mind speciális feladatot látnak el, pedig mind ugyanabból az egy sejtből erednek.  Mi ösztökéli a sejteket arra, hogy módosuljanak, és ezáltal létrehozzák a különböző szövetek, szervek és szervrendszerek bonyolult hálózatát? És hogy zajlik ez a világon mindenhol mindig ponto­san ugyanúgy? De most térjünk vissza a kezdetek­hez. A fogamzás pillanatában még mindenki töké­letes. Megfogan egy tökéletes emberi lény. Az em­ber azonban a saját kis agyament találmányai­val képes ezt a tökélyt tönkre tenni. Így például tudja, hogy nem tesz vele jót, de egészségte­lenül él, táplálkozik. Abban a pillanatban azonban, amikor megfoganunk, még mind tö­kéletesek vagyunk!

A végtaghiányos babák tragédiája a hatvanas évekből a szomorú példa arra, hogyan képes a környezet tönkre tenni ezt a tökélyt. Az orvosok gyógyszert írtak fel a kismamáknak, hogy megszüntessék a terhességgel járó reggeli rosszulléteiket. Bár a reggeli rosszullétek az édesanyák helytelen életmódjából eredő problémáknak voltak a tüne­tei, a piruláktól jobban lettek a várandós nők, azaz a tabletták megszün­tették a tüneteket. A gyógyszerektől valóban jobban érezték magukat a kismamák, a gyógyszerekben lévő vegyi anyagok azonban megzavar­ták a magzatok természetes fejlődését. Ilyetén képpen a születéskor a magzatok már kevésbé voltak tökéletesek, mint a fogamzás pillanatá­ban. Az emberi gondolkodás eredményei, az emberi agy szüleményei és a beavatkozás a természetes folyamatokba megakadályozhatják, hogy a magzat egészséges babaként jöjjön a világra! Valójában bármilyen tudatos beavatkozás egy új élet fejlődésébe biztos problémához vezet.

A belső intelligenciát az emberi elme fel sem foghatja.

Ugyanaz a tökéletes belső intelligencia felügyeli az életfunkcióinkat egész életünk során, amelyik a születésünkkor jelen van. Nem hagy ma­gunkra bennünket, vagy nem tűnik el az ionoszférában abban a pillanat­ban, ahogy a világra jövünk. Egész életünkben velünk van, és életben tart bennünket. Annak ellenére a halálunkig a szolgálatunkban áll, hogy mi oly sokszor vétünk saját magunk ellen.

Az anyaméhben még teljes biztonságban vagyunk, de attól a pillanat­tól kezdve, hogy kibújunk az édesanyánk pocakjából, mindenféle veszély leselkedik ránk: megsérülhetünk, alkalmazkodnunk kell a hőmérséklet­változásokhoz, nem megfelelő táplálékot eszünk, éhezünk vagy túlesszük magunkat. A belső intelligencia hozzáigazítja ezekhez és sok ezer más megváltozott körülményhez az életműködésünket, azért, hogy tovább fenn tudjunk maradni, még akkor is, ha mi ennek nem vagyunk a tudatában.

Bámulatos alkalmazkodóképességgel bírunk! Minden ingerre, ami a szervezetünket éri, legyen az külső vagy belső, tökéletes a válaszreak­ciónk. Amikor fázunk, csökken a bőrünk vérellátása, hogy ne csökkenjen a testhőmérsékletünk, és beindul egy akaratunktól független fizikai tevékeny­ség, ami hőt termel – reszketünk, vacogunk. Amikor nagyon melegünk van, a szervezetünk a maximumra kapcsolja a „klímaberendezésünket"; növeli a bőr vérellátását, hogy több hőt adjon le, és több nedvességet páro­logtat el a bőrön át – izzadunk. Amikor több üzemanyagra van szükségünk az energiatermeléshez, a szervezetünk üzeneteket küld az agyunkba, amit mi éhségérzetként ismerünk. Ha olyasvalamit eszünk, amit nem tud hasz­nosítani a szervezetünk, megszabadul tőle.

Ugye érti?

Minden, ami a szervezetünkben zajlik, tökéletes válasz egy bizonyos ingerre, és mindaddig, amíg ez így van, nem is gondolunk rá. A belső intelligencia teszi meg helyettünk. Ugyanúgy, ahogy az sem a véletlennek köszönhető, hogy milyennek születünk, az ingerekre adott válaszreakciók sem a szerencsén vagy a vé­letlenen múlnak. Az emberi szervezet inger-válasz mechanizmus. Minden, ami benne történik, reagálás legalább egy ingerre.

Ezt nem én találtam ki. A televízióban, reklámokban, magazinokban, újságokban mást se hallunk a hozzáértőktől, mint hogy hogyan fog rea­gálni a szervezetünk, ha nem változtatunk az életmódunkon. Ha magas koleszterintartalmú ételeket eszünk, szívbetegek leszünk; ha sokat ülünk a tévé előtt, nem mozgunk, elmeszesednek az artériáink; ha sokat dohány­zunk, tüdőrákosok leszünk. Azt is mondják – ha nem is nyíltan -, ha bármi problémánk van, nem úgy működik a szervezetünk, ahogy kellene, könnye­dén segíthetünk a gondon, ha mindenféle pirulákkal, bogyókkal befolyá­soljuk ezt a bizonyos inger-választ mechanizmust. Székrekedése van? Ve­gyen be X tablettát. Megy a hasa? Segít az Y tabletta. És ha az előző kettő­től aranyere lenne, keresse a patikákban Z-t. X, Y és Z ingerek, amelyek meghatározott reakciókat váltanak ki a szervezetből. Az eredeti probléma oka azonban természetesen ezzel nem szűnik meg. Csak az eredeti problé­ma tüneteiként jelentkező reakción felülkerekedik egy sürgetőbb ingerre adott válasz. Egy adott ingerre adott reakció a válasz – ok és okozat. Mint ahogy azt a későbbiekben látni fogjuk, ha nem is vagyunk tudatá­ban az ingernek, ami egy bizonyos választ kivált, s amely választ ilyen-olyan specifikus állapotra utaló névvel illetünk – csontritkulás, szénanátha, Parkinson-kór -, az inger létezik, és a rá adott válasz tökéletes. Az emberi szervezet sohasem téved!

Az emberi szervezet mindig azt teszi, amit az adott körülményekhez és feltételekhez mérten a legjobbnak lát.

Érthető módon a fájdalommal, szenvedéssel járó válaszreakcióknak nem örülünk, de egy biztos, adott körülmények között azok a legjobbak, és azok is a mi érdekünket szolgálják – természetesek, normálisak vagy szükségszernek.

A természetes reakciók általában nem okoznak sok bajt. A legtöbb hét­köznapi szituációra természetesen (a természet törvényei szerint) reagálunk. Az izmaink ha kell, összehúzódnak, majd elernyednek, a pupillánk a fényerősségtől függően összeszűkül vagy kitágul, a táplálékot, amit megeszünk, megemésztjük, a szívünk ritmusosan ver, a sejtjeink elpusz­tulnak és újraképződnek – és hasonló dolgok. Ha az életmódunk igazodik a dolgok természetes rendjéhez, a szervezetünk nem sokszor kényszerül rá, hogy alkalmazkodjon. Sajnos azonban a legtöbbünk olyan életvitelt folytat, ami nemcsak természetes reakciókat vált ki a szervezetünkből. Mégis, mivel a legtöbben hasonlóan táplálkozunk (gyárilag előállított termé­ket eszünk és nem pedig bambuszrügyeket, bogyókat vagy vaddisznóhúst) és hasonló életet élünk (barlangok helyett légkondicionált házakban la­kunk és motorizált járműveken közlekedünk), a szervezetünk hasonló­képpen alkalmazkodik.

Amikor elég sok ember csinálja ugyanazt a dolgot, és az a dolog többé nem szokatlan, bármi legyen is az, „normálissá" válik. Normális dolog­nak számít, hogy minden háztartásban van legalább egy tévékészülék, hogy a gyerekek oltást kapnak, hogy időskorban az emberek csontritku­lásban szenvednek, hogy a vizeletünk pH-értéke 4,5 és 8,0 közötti. Ahogy egyre több és több ember mutat egy bizonyos sajátosságot, azt a sajátossá­got „normálisnak" tekintjük, még akkor is, ha nem természetes. A normális szó alatt általában azt értjük, hogy átlagos vagy megszokott. Az a „normá­lis", ami megszokott, nem feltétlenül azonos azzal a „normálissal", ami természetes. Míg a 37 C°-os testhőmérséklet természetes normális, addig a dréncsövek a gyerekek fülében megszokott normálisak.

Azok az élettani válaszreakciók, amelyek betegséghez vezetnek, nem is természetesek, nem is normálisak – szükségszernek. Azért fordulnak elő, mert a szervezet mindig azt teszi, ami az életben maradáshoz szükséges. Valamilyen módon reagálnia kell. Ezzel a könyvvel főként arra szeretnék rámutatni, hogyan vezet elkerülhetetlenül az állandó, túlzott mértékű fe­hérjebevitelhez való alkalmazkodás betegséghez. Hosszú távon a fenn­maradáshoz az adott pillanatban elengedhetetlenül szükséges adaptáci­ók tulajdonképpen garantálják a betegséget.

Ezek az adaptációk elkerülhetetlenek, a szervezetnek a fennmaradás érdekében le kell mondania a természetes működésről. Gyakran ezek az adaptációk amellett, hogy elengedhetetlenül szükségesek, viszonylag ter­mészetesek is. Az emberi szervezet meglehetősen rugalmas: rövid időn át mindenféle komolyabb következmények nélkül képes alkalmazkodni. Ha például teljes erőnkből futunk egy háztömbnyit, hogy elérjük a buszt, ahhoz, hogy az izmaink többletenergiához jussanak, és a szervezetünk megszabadulhasson a mozgás következtében felszabaduló savtöbblettől, elengedhetetlenül szükséges, hogy nőjön a vérnyomásunk és gyorsabban lélegezzünk. Ha azonban röviddel azután sem lesz újra normális a vérnyo­másunk és a légzésünk, hogy leülünk, baj van. Abból, hogy a szervezet még akkor is alkalmazkodik, amikor arra már nincs szükség, probléma adódik. A létfontosságú adaptációk a belső intelligencia munkájának eredmé­nyei. Egyszerű biztonsági intézkedések. Ha azonban normálissá, meg­szokottá válnak, a szervezet többé nem természetes módon működik, aminek végül súlyos következményei lehetnek. A legsúlyosabb a követ­kezmények közül az idő előtti halál.

A szervezet minden reakciója normális, természetes vagy szükségszerű.

Ezek után joggal kérdezhetné, hogy „De mi köze a belső intelligenciá­nak, ingernek és válaszreakciónak, túlélésnek, sejteknek és fogamzásnak a táplálékhoz?" Ezek a fogalmak mind nagyon fontosak ahhoz, hogy meg­értsük, miként kényszeríti az étrendünk a szervezetünket arra, hogy a normálistól, természetestől eltérően működjön. Hamarosan látni fogjuk, hogy ez a bizonyos belső intelligencia szinte minden, helytelen táplálko­zásból eredő problémát képes megoldani. Mindegy, hogy hogyan, de amíg csak lehet, életben tart bennünket; bár lehet, hogy nem vagyunk különö­sebben boldogok a kellemetlenségektől, amelyek a munkastílusából adód­nak, és nem biztos, hogy az „amíg csak lehet" ugyanolyan hosszú, mint amilyennek mi terveztük. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a táplálkozás célja üzem­anyagot biztosítani a szervezet számára ahhoz, hogy a lehető leghosszabb ideig a lehető legjobban működhessen. Mivel nemcsak azért eszünk, hogy ne legyünk éhesek vagy kedveskedjünk az ízlelőbimbóinknak, ahhoz, hogy megértsük, miért reagál úgy, ahogy reagál arra, ahogyan bánunk vele,nem árt, ha tudjuk, hogyan működik a szervezetünk. Az egyik fő célja ennek a könyvnek, hogy ráébressze önt és tudatosítsa önben, hogy az emberi szervezet sohasem „cselekszik" helytelenül. A válaszreakciók, amik a tüneteket előidézik, akkor is pontosan megfelelnek a szervezetünkben uralkodó állapotoknak, ha a tapasztalt tünetek nem éppen kellemesek. Ez a fajta egészségszemlélet valószínűleg teljesen más alapokra he­lyeződik, mint amilyenekre az öné eddig épült. Ahhoz vagyunk szokva, hogy a fájdalmakat, a betegségeket az élet természetes velejárójának te­kintsük. Márpedig ha az ön szervezete úgy működik, ahogy kell, a jó egészséget nem kell bottal elkergetnie. A belső intelligencia ezt garantálja.


forrás: Dr. M.Ted Morter – Egészséges táplálkozás