Küzdelem a rák ellen

Küzdelem a rák ellen


Korunk legrettegettebb betegségei között első helyen áll a „rák”, azaz a daganatos megbetegedésektől való félelem. Elég, ha csak annyit hallunk, hogy „rákos”, s már összeszorul a gyomrunk, mert úgy tudjuk, azt mondták nekünk, hogy ez bizony gyógyíthatatlan kór, amit csak ideig-óráig lehet túlélni, természetesen különböző kezelések és örökös gyógyszerfogyasztás mellett. Aztán, hogy egyre többen voltak, akik hátat fordítva a kemoterápiának és a szervezetben borzalmas ron­csolást okozó szteroidoknak, s maguk vették kezükbe sorsukat, s lám-lám, meggyógyultak, így a korábban misztikusnak tartott daganatos betegségekről is kezdett lehullani a lepel. Ma már egyre többen isme­rik el, hogy valamilyen vírusos betegségnek az „eredménye”, hogy az élelmiszer-hamisítók „áldásos” ténykedésének, a vegyi és biológiai fegyvereknek köszönhető elsősorban az emberiség lebetegítése, így gyógyulásunkra is nagyobb az esély, ha odafigyelünk táplálkozásunk­ra, ha elsősorban életösztönünkre, s nem a gyógyszert belénk plántálókra hallgatunk.

Lássunk egy véleményt, amely a „művelt” nyugatról érkezve is bi­zonyítja, hogy ha elutasítjuk a kemoterápiát és a rajtunk kísérletezgető orvosok gyógyszeradagolását, akkor nagyobb az esélyünk a teljes fel- gyógyulásra.

„Miután évekig azt mondták az embereknek, hogy a kemoterápia az egyetlen módja a daganatok megszüntetésének (a kulcsszó a meg­próbálják), a Johns Hopkins kutatóintézete végre elkezdett beszélni arról, hogy van más választásunk is:

1. Minden embernek vannak ráksejtek a szervezetében. Ezek a rák­sejtek nem mutathatók ki a szokásos vizsgálatokkal egészen addig, amíg számuk több milliárdra fel nem szaporodik. Amikor egy orvos a kezelés végeztével azt mondja a betegnek, hogy nincs több ráksejt a szervezetében, ez csak annyit jelent, hogy a tesztek nem képesek ész­lelni a ráksejteket, mivel azok még nem érték el a kimutatható mennyiséget.

2. Egy ember élete során a ráksejtek átlagosan 6-10 vagy még en­nél is több alkalommal bukkanhatnak fel.

3. Ameddig az ember immunrendszere erős, képes arra, hogy el­pusztítja a ráksejteket, és ezzel megakadályozza, hogy azok elszapo­rodjanak, és daganatokká fejődjenek.

4. Amikor valakinél kimutatják, hogy daganata van, az azt jelzi, hogy annál a személynél összetett táplálkozási hiányosságokkal állnak szemben. Ezek hátterében lehetnek genetikai, környezeti, táplálkozási és életmódbeli tényezők.

5. Ahhoz, hogy e sokrétű táplálkozási hiányosságokat megszüntet­hessük, az étrend megváltoztatására és étrend-kiegészítők bevitelére van szükség, ezekkel fogjuk megerősíteni immunrendszerünket.

6. A kemoterápia során tulajdonképpen megmérgezik a gyorsan növekvő ráksejteket, de ezzel elpusztítják a csontvelőben, a bélrend­szerben stb. lévő egészséges sejteket is, sőt egyéb szervek: a máj, ve­se, szív, tüdő stb. – károsodását is okozhatják.

7. A sugárterápia, miközben elpusztítja a ráksejteket, elégeti, ron­csolja és károsítja az egészséges sejteket, szöveteket és szerveket.
" ha a sugárkezelés jó volna a szervezetnek, akkor az atomreaktor közelében élők makkegészségesek volnának, vagy csernobili katasztrófát megéltek közül, akiket a távolabbi vidékeken ért a "dózis", szintén felgyógyultak volna" Kovács Ádám "Celladam" 

8. A kemoterápia és a besugárzás kezdetben gyakran csökkenti a daganat méretét. Azonban a kemoterápia és a besugárzás hosszan tartó alkalmazásával nem lehet több daganat elpusztulását elérni.

9. Amikor a kemoterápia és a besugárzás hatására a testbe túl sok méreg kerül, az immunrendszer meggyengül vagy összeomlik, miáltal a beteg szervezete képtelen ellenállni a különféle fertőzéseknek és komplikációknak.

10. A kemoterápia és a besugárzás hatására a ráksejtek mutációval ellenállóvá válhatnak, ami megnehezíti elpusztításukat. Sebészeti be­avatkozások ugyancsak a ráksejtek továbbterjedését okozhatják a szervezet más részeire.

11. A rák elleni harc egyik hatékony módja a ráksejtek kiéheztetése. Ily módon, hogy nem juttatjuk hozzá azokhoz az élelmiszerekhez, amelyekre a burjánzáshoz szükségük van.
 

A ráksejtek táplálékai:

a. A cukor táplálja a daganatot. A cukorbevitel megszüntetésével egyik legfontosabb táplálékától fosztjuk meg a ráksejteket. A cukor helyettesítők, pl. a NutraSweet, az Equal, a Spoonful stb. aszpartamot tartalmaznak, ezért károsak. A természetes cukor helyettesítők, pl. a valódi méz vagy a melasz (a répa- vagy nádcukorgyártás mellékterméke) használata javasolt, de ezek is csak nagyon kis mennyiségben. Az asztali só kifehérítésére vegyszereket használnak. Jobb megoldás a tengeri só.

b. A tej a szervezetet nyálkaképződésre serkenti, különösen a gyomor-bél traktusban. A nyálka táplálja a daganatokat. A tej megvonásával a ráksejtek éhezni kényszerülnek.

c. A ráksejtek virulnak savas környezetben. A hús alapú étrend savas és ezért jobb, ha marha- és sertéshús helyett inkább halakat és kis mennyiségben csirkét fogyasztunk. A húsok vágóállat-antibiotikumokat, növekedési hormonokat és parazitákat is tartalmazhatnak, amelyek mindegyike ártalmas, különösen a rákban szenvedők számára.

d. A 80%-ban friss zöldségeket, zöldségleveket, teljes kiőrlésű ga­bonát, magvakat, csonthéjasokat (dió, mogyoró stb.) és gyümölcsöket tartalmazó étrend segít a szervezetet átállítani lúgos kémhatású kör­nyezetté. Az étrend mintegy 20%-a állhat főtt ételekből, köztük a ba­bot is tartalmazóból. A friss zöldséglevek biztosítják az élő enzimeket, amelyek könnyen felszívódnak, és 15 percen belül eljutnak a sejtek szintjére, hogy táplálják és erősítsék az egészséges sejtek növekedését. Az egészséges sejtek építéséhez szükséges élő enzimek bevitele érde­kében próbáljon friss zöldségből készült leveket fogyasztani (minden­féle zöldségből, ideértve a babcsírát!). Azon kívül naponta két-három alkalommal fogyasszon nyers zöldségeket is. Az enzimek már 104 F fokon (40 Celsius) elpusztulnak.

e. Kerülje a kávét, teát és a csokoládét, mert ezeknek magas a kof­feintartalma. A zöld tea jobb, és rákellenes hatású. Víz csak tisztított, szűrt vizet fogyasszunk, hogy elkerüljük az ismert toxinokkal és ne­hézfémekkel szennyezett csapvíz bejutását a szervezetünkbe. A desz­tillált víz savas, ezért tanácsos kerülni.

12. A húsokban lévő fehérje megemésztése nehéz, amihez a szer­vezetnek rengeteg emésztőenzimre van szüksége. A belekben maradó emésztetlen hús romlásnak indul, és további mérgező anyagok lerakó­dását okozza.

13. A daganatsejtek falát erős fehérjeréteg fedi. A húsevéstől való tartózkodás vagy kevesebb hús fogyasztása több enzimet szabadít fel, amelyek megtámadják a ráksejtek falát, ezzel lehetővé teszik a szerve­zetben lévő ölősejtek számára, hogy a rákos sejteket elpusztíthassák.

14. Egyes táplálék-kiegészítők felsorakoznak az immunrendszer­ben (IP6, Floressence, Essiac, anti-oxidánsok, vitaminok, ásványi anyagok, esszenciális zsírsavak – EFA-k – stb.), hogy lehetővé tegyék a szervezet saját ölősejtjei számára a rákos sejtek elpusztítását. Más táplálék kiegészítők, mint pl. az E-vitamin köztudottan apoptosist (programozott sejthalált) okoznak, ami a szervezetünknek a normális eljárása arra, hogy megszabaduljon a sérült, nemkívánatos vagy feles­leges sejtektől.

15. A rák a szellem, a test és a lélek betegsége. A proaktív és pozi­tív szellemiség segít a rák ellen harcolóknak, hogy túlélőkké válhassa­nak. A düh, a megbocsátásra való képtelenség, valamint az elkesere­dettség a szervezetünket a stresszel teli, savas környezetté teszi. Tanul­unk meg szeretetteljes, megbocsátó lelkületű emberré válni. Tanul­unk meg lazítani és az életet élvezni.

16. A ráksejtek oxigéndús környezetben nem tudnak burjánzani. A napi rendszeres testmozgás és a mély lélegzetvétel segít több oxigént eljuttatni a sejtek szintjére. Az oxigénterápia is egy olyan eszköz, ami bevethető a ráksejtek elpusztítására.

Végül még néhány praktikus tanács:

– Ne használjunk műanyag edényt a mikrobán.

– Ne tegyünk műanyag vizes palackot a mélyhűtőbe.

– Ne tegyünk műanyag fóliában ételt a mikroba.

Ezeket a Johns Hopkins Egyetem/Kutatóintézet a közelmúltban tette közzé a hírlevelei útján. A dioxintartalmú vegyszerek rákkeltő hatá­súak, elsősorban mellrákot okoznak. A dioxinok rendkívül mérgezőek a. emberi testsejtek számára. Ne tegyünk vízzel telt műanyag palackot fagyasztóba, mivel a műanyagból dioxinok szabadulnak fel. Nemré­gen Dr. Edward Fujimoto, a Cast le Kórház Wellness Program Mana­gere egy TV program keretében magyarázta el ezt az egészségügyi kockázatot. Ismertette a dioxinok veszélyességét és azok ártalmait az emberek számára. Azt mondta, nem szabad mikrobán ételt melegíteni műanyag edényben. Ez fokozottan igaz a zsiradékot tartalmazó élelmiszerekre. A zsiradék, a hőhatás és a műanyag kombinációja dioxint szabadít fel, ami bejut az élelmiszerbe, majd végül a szervezetünk sejtjeibe. Azt javasolta, hogy használjunk műanyag helyett üveg- vagy kerámia edényeket az ételek melegítéséhez.

Ugyanaz lesz a végeredmény, csak dioxin nélkül. Tehát a félkészen kapható TV-vacsorákat, leveseket stb. át kell tenni a csomagolásból valamilyen más edénybe. A papír nem rossz, csakhogy nem tudjuk, mit tartalmaz a papír. Biztonságosabb, ha üveget használunk. Elmond­ta, hogy nemrégen egyes gyorséttermek áttértek a papíredények hasz­nálatára styofoam helyett. Ennek az egyik oka a dioxin-probléma volt. Azonkívül a műanyag fóliák ugyanilyen veszélyesek, ha a mikrobán főzött ételt ilyennel fedjük le. Amint az étel forrni kezd, a nagy hő ha­tására a mérgező anyagok kiolvadnak a csomagolóanyagból, és bele­csepegnek az ételbe. Takarják le az ételt inkább papírtörlővel.

Nos, a leírtakkal szemben soha nem mondtam magam sem mást és nem is írtam le. A lényeg nagyon magas C-vitamin bevitelre van szük­sége a daganatos betegeknek. Ezen kívül a napi étrendet úgy kell össze­állítani, hogy a nyers zöldségfélékben mindig legyen cékla, káposzta, zeller, petrezselyem. Gyümölcsök közül pedig az alma sem hiányozhat. Ha néhány hónapon át betartjuk az intelmeket, sokkal nagyobb az esé­lyünk a teljes felgyógyulásra, mint az egyéb eljárásokkal. Nem egy esetben hallhattunk már arról, hogy azok a betegek, akik igen magas életösztönnel rendelkeztek, akik hittek a teljes felgyógyulásukban, miu­tán az orvosok már lemondtak róluk, csak azt követően kezdték el ezt a fajta terápiát és érdekes módon rohamosan javult az állapotuk.

Természetesen a zöldség és gyümölcs fogyasztása mellett különbö­ző gyógyteák fogyasztása is fontos a mielőbbi felépülés érdekében. Ezeknek listáját a könyv későbbi fejezetében részletezem.

Egy a lényeg a legsúlyosabb bajnál is akarni kell gyógyulni és önmagunk szerint a legmegbízhatóbb étrendet kell kialakítani, amely­hez szigorúan ragaszkodjunk. Bizonyára lesznek, mint minden beteg­ségnél állapotromlások, lesz amikor a szervezet gyengesége, a fájdalom miatt már-már feladni kényszerülnénk, de aki folytatja, meglátja, hogy érdemes.


forrás: Rozgics Mária – Magyar élet Magyar lélek című könyve

Köszönjük kedves Mária!