Miközben e sorokat olvassa, a szervezete savat termel. Termeli és aztán kiüríti. De aggodalomra semmi ok. Ezzel nincs egye­dül, minden ember szervezete folyamatosan savat termel, amit aztán kiürít. Hogy minden kételyét eloszlassam, mindjárt elmagyarázom. Működésük során a sejtek savat termelnek, amit kilégzéskor a tüdők a szervezetből a környezetbe juttatnak. Ez így van rendjén. A szervezetnek folyamatosan küzdenie kell a savak káros hatásai el­len. De nem minden sav káros. A szervezet által termelt sav viszonylag gyenge, és általában nem okoz semmiféle problémát. Ezzel szemben a túl sok fehérje és egyéb savképző táplálék fogyasztásából származó sav már erős, és sok problémát okoz. Az, hogy a szervezet savszintjének sok köze van az egészségmegőrzéshez, több mint egy évtizeddel ezelőtt, amikor belefogtam a táplálkozás tanulmányozásába, vált nyilvánvalóvá számomra.

Minél többet megtudni az ételeknek a szervezetre kifejtett hatásáról, eredetileg nem tartozott az életcéljaim közé. De a tapasztalat azt mutatta, hogy ha szakmai célkitűzésemet – a betegeken való segítést – meg akarom valósítani, többet kell megtudnom a táplálék és az egészség kapcsolatá­ról. Klinikai orvosként számtalan bizonyítékát láttam, hogy az étrendnek óriási szerepe van abban, milyen jól és milyen gyorsan reagálnak a bete­gek a kezeléseimre. Analógiát fedeztem fel azon törekvésem között, ahogy a betegeken segítek és aközött, ahogyan egy autószerelő megpróbál egy motort a lehető legjobb formába hozni. Egy autó motorja néha annak el­lenére épphogy csak berreg, hogy a mechanikai és az elektromos rend­szereket a szerelő beállítja, és az egyes alkatrészek is jól működnek. Ha azután, hogy a szerelő beállítja a motort, a tulajdonos rossz fajta üzem­anyaggal tölti meg a tankot, a jól beállított motor is tönkremehet. Ugyan­így egy jó formában lévő emberi szervezet sem képes tökéletesen mű­ködni rossz minőségű táplálékkal.

Egy jó állapotban lévő szervezet rossz minőségű táplálékkal nem funkcionálhat jól!

Így kezdődtek táplálkozástudományi kutatásaim és az egészség és a táplálék közötti kapcsolatra irányuló vizsgálódásaim. Miközben a témá­val kapcsolatos tetemes mennyiségű szakirodalmat bújtam, újra és újra a pH-érték fogalmába botlottam. Felmerült az enzimekkel kapcsolatban, s szerepelt a proteinekről szóló részekben is. A vér, a máj, a szövetek kö­zötti nedvek, a sejtekben lévő folyadékok, a vizelet, a nyál és a testben lévő összes többi folyadék kapcsán írtak a szerzők a pH-értékről.

A pH „a hidrogén erősségét” (potential of Hydrogen) jelenti – egy oldat savasságának vagy lúgosságának a mértékét jelzi.

A savak különböző erősségűek lehetnek. A citrusfélékben lévő citrom­sav nem káros az egészségre; a sósav és a többi erős sav azonban maró hatású, roncsolja a szöveteket. Bár a savak erősségének meghatározásával kapcsolatban nemcsak a pH-érték kérdése merül fel, célunk, a különböző ételek hatásának vizsgálata szempontjából, a pH-érték meghatározó té­nyező. Egy anyag pH-értékét egy 0-tól 14-ig terjedő skálán ábrázoljuk. A kö­zépső 7,0 érték semleges: se nem savas, se nem lúgos kémhatást jelent. A víznek (feltéve hogy nem túlságosan szennyezett) 7,0 a pH-értéke. Minél kisebb a pH-érték, annál savasabb az oldat, és minél magasabb a pH-érték, annál lúgosabb az oldat. A pH-értékek skáláját a következő oldalon talál­ható ábra szemlélteti. A skáláról leolvasható, hogy míg a 8-as pH-érték enyhén lúgos, addig a 12-es pH-érték nagyon lúgos kémhatást jelent; és míg a 6-os pH-érték- kel rendelkező oldat enyhén savas, addig a 2-es pH-értékű nagyon savas. Az emberi testben lévő folyadékok pH-értékét az egész számoknál pon­tosabban, tizedekben és századokban szokás kifejezni. A pH-értékek te­kintetében ugyanis két egymást követő egész szám között óriási a kü­lönbség. Hasznos lehet néhány fontos tudnivaló a pH-értékekről.

Mivel a pH-érték közelítőleg az oldat hidrogénion-koncentrációjának negatív logaritmusával egyenlő, minden egyes pH-érték-egység között tízszeres a különbség. így például az 5,0 pH-érték tízszer savasabb, mint a 6,0 pH-érték, de már a 4,0 pH-érték százszor (10×10) savasabb, mint a 6,0 pH-érték. Ebből is látszik, hogy a tizedek és századok közötti legap­róbb különbségek is sokkal nagyobb jelentőséggel bírnak, mint azt első látásra gondolnánk. A vér 7,25 és 7,40 pH-értéke közötti különbség pél­dául sokkal nagyobb eltérést jelent, mint egy étel 7,25 dolláros és 7,40 dolláros ára közötti különbség. A pH-értékek kismértékű változásai nagy­ fokú változásokat jeleznek a szervezet működésében.

A pH-érték a savasság és a lúgosság mértékét és azt jelzi, mennyire vagyunk egészségesek!

Normál pH-értékek (sejten kívüli)
vér	7,35-7,45
gerincvelő-folyadék	7,30-7,50
nyál	6,50-7,50
gyomor	1,00-3,50
patkóbél	4,20-8,20
ürülék	4,60-8,40
vizelet	4,80-8,40
máj által termelt epe	7,10-8,50
epehólyagban tárolt epe	5,50-7,70
hasnyálmirigy	8,00-8,30

A testünkben lévő folyadékok pH-értéke nem állandó, aszerint válto­zik, mi zajlik a szervezetben. Ha túl nagy mértékben vagy túl hosszan ingadozik, testi problémákra lehet következtetni. Miközben egyre jobban elmélyedtem a táplálkozástudomány rejtelmeiben, találtam valamit, ami számomra érthetetlen volt. Bizonyos testben lévő folyadékok esetében a még „normálisnak” nevezett értékek egész széles skálán mozogtak. Míg a vér pH-értéke csak egészen szűk értékhatárok között (7,35-7,45) mozogha­tott, addig az epehólyagban tárolt epe (5,50-7,70) vagy a nyombélben lévő anyagok (4,20-8,20) pH-értéke egész nagy különbségeket is mutathatott.

Mivel a 4,20-as (viszonylag savas a szervezet szempontjából) és a 8,20- as (meglehetősen lúgos a szervezet számára) pH-értékek között jelentős a különbség, értetlenül álltam a tény előtt, hogy a módfelett intelligensnek nevezett szervezet hogyan csinálhat olyasmit, ami logikátlannak tűnik. Egy élettani folyamatokról szóló írásban olvasott megállapítás csak még jobban összezavart: „Ha a hidrogénion-koncentráció (pH) értéke a legkisebb mér­tékben is, de eltér a normálistól, az mélyreható változásokat eredményez­het a sejtekben végbemenő kémiai reakciók lefolyásában…”1 Ha a sejten belüli pH-érték minimális kis változásai érezhető változást idézhetnek elő a sejtreakciókban, miért lenne szükség arra, hogy bizonyos sejten kívüli folyadékoknak a pH-értéke olyan széles skálán mozogjon? Szem előtt tart­va, hogy a 6,0-os pH-érték tízszer savasabb, mint a 7,0-es, és az 5,0-ös száz­szor savasabb, mint a 7,0-es, vessünk egy pillantást testünk anyagainak normál pH-értékeire. Ezek többek, mint enyhe változások.

A megfelelő sejt- és szervműködés feltétele az enyhén lúgos környezet! 

A testünkben lévő folyadékok a gyomorban lévők kivételével lúgosak vagy savasak lehetnek. Hogy felfrissítsem az emlékeit a lúg és a sav kö­zötti különbségekről, elmondom, hogy a lúgos szódabikarbóna semlege­sítheti az erős savak égető, maró hatását. A savas ecet közömbösítheti a nagyon erős lúgok maró hatását. Mind az erős savak, mind pedig az erős lúgok roncsolhatják a szöveteket, és fájdalmat okozhatnak. A testünkben lakozó lúgok gyengék; az ételek emésztése során felszabaduló savak né­melyike azonban meglehetősen erős.

Nagyon fontos megértenünk, hogy a gyomrunkban lévők kivételével az összes testnedv lúgos. A félreértések elkerülése kedvéért leszögezem, a gyomrunkban lévő folyadékok eredendően savasak. (Testnedvek alatt a testünkben lévő összes folyadékot értem a gyomorban lévők kivételével.) Sokféle nedv áramlik a testünkben: vér, epe, pankreásznedv, gyomor­nedv, agy-gerincvelő folyadék, ízületnedv, nyál, vizelet, csarnokvíz stb. Egy átlagos felnőtt emberi testben közel 39-40 liter folyadék található. Folyadék van a sejtek belsejében, a sejteken kívül, a vérben, az ízületek körül, az agyban, az agy körül, a gerincvelőben, a gerincvelő körül, a szervekben és a szervek körül. Ezek mindegyikének lúgosnak kellene len­nie. Azaz, a pH-értékeiknek 7,0 fölött kellene lenniük.

Nos, adott egy kb. 38-40 liter folyadékkal teli test, amely folyadék legnagyobb részének lúgosnak kellene lennie, bár néhány létfontosságú szervünk erősen savas anyagokat tartalmaz vagy termel. A gyomornedv esetében még érthető a 1,00-3,50 közötti pH-érték, hisz a nagyon erős savaknak le kell tudniuk bontani a keményebb anyagokat is. A többi fo­lyadék esetében azonban nem tűnt logikusnak a pH-érték túl széles ská­lán való mozgása. A túl széles pH-értéktartomány azon folyadékok esetében megengedett, amelyek távoznak a testből. Számomra ez az jelenti, hogy a szervezet úgy reagál a különböző stresszhatásokra és ételféleségekre, hogy megpróbál­ja elérni, hogy a sejtek belsejében szűk értékhatárok között mozogjon a pH. Mi idézheti elő azt, hogy a vizelet pH-ja egy meglehetősen savas 4,8- as értékről egy erősen lúgos 8,4-es értékre változzon? S ami még ennél is fontosabb, mi szükség lehet erre a változásra?

Működéséhez lúgos közegre van szükség, működése közben azonban savat termel a szervezet!

Nyilvánvalóan, bár alapvetően lúgos, nem idegen a szervezetünk szá­mára a sav sem. Valójában folyamatosan savat termel. A sejtek lúgos kö­zegben működnek, ugyanakkor működésük során savat termelnek, már­pedig az élő sejtek egyfolytában működésben vannak. Ez a sav azonban semmilyen kárt nem okoz, mert gyenge sav, amit a tüdő könnyűszerrel kiválaszt. Ezért lihegünk és zihálunk intenzív mozgás közben. A szerve­zet megszabadul a sejtek kemény munkavégzése közben képződő savtól.

A másik forrásból származó sav már korántsem ilyen gyenge, és messze nem ilyen könnyű megszabadulni tőle – a savas salakképző táplálékok­ból képződő sav. Ez a sav sokkal erősebb, mint a sejtek által termelt, és még azelőtt semlegesíteni kell, hogy a veseműködés révén kikerül a szer­vezetből. Ha ugyanúgy táplálkozik, mint a legtöbb amerikai, az ön által naponta elfogyasztott ételek 75-95 százaléka után savas salakanyag ma­rad vissza a szervezetében. A legtöbb élelmiszer akkor még nem savas, amikor megesszük, de az emésztése után visszamaradó salak már savas kémhatású. Ha az általunk fogyasztott táplálékok többségéből ilyen erős, sok gondot okozó savas salak keletkezik, csak idő kérdése, mikor válik a szervezetünk túl savassá. A savas salakképző élelmiszerekből származó savfölös­leg kiüríthető ugyan a szervezetből, de nem a tüdő segítségével. Az enni­valóból képződő savat a vese választja ki. A kiválasztás során azonban az élethez nélkülözhetetlen ásványi anyagok is távoznak a szervezetből. Ennek tisztánlátása nélkül azt sem értheti meg, miért olyan fontosak bizonyos ételféleségek az egészség szempontjából, és miért kell annyira odafigyel­ni rá, hogy mennyi savas salakképző táplálékot veszünk magunkhoz.

Mint ahogy arra az 5. fejezetben már rámutattam, a táplálékok négy alapvető nagy csoportja közül három – húsok, tejtermékek, gabonaké­szítmények és tojás – lényegében savtermelő. Az ezekből a táplálékokból származó savas salak­tól a vese és a belek szabadítják meg a szervezetünket, de először semlegesíte­ni kell őket. A semlegesítés folyamatát pufferelésnek nevezzük. Ha nem lennének semlegesítve, ezek a savak károsítanák az emésztőcsatornában a szövete­ket. Ugye, milyen okos a szervezet? Anélkül, hogy ön annak tudatában lenne, nap mint nap megkíméli a fájdalomtól és kellemetlenségtől.

Azok, akik néha fájdalmat vagy égető érzést tapasztalnak vizeletürí­tés közben, azt gondolhatják, hogy a belső intelligenciájuk cserben hagyta őket. Pedig nem. Minden rendszert csak egy bizonyos határon belül lehet kínozni, gyötörni. A vizelés közben jelentkező fájdalom és égető érzés jelzi, hogy a semlegesítő ásványianyag-készlet kimerült, és a szervezet a túlélésre rendezkedett be. A fájdalmas vizelés panasza rendszerint meg­szüntethető, ha a beteg néhány napon keresztül napi néhány pohár áfonyadzsúszt iszik. Ez a fájdalom hátterében meghúzódó okot ugyan nem, de a fájdalmat megszünteti. A beteg panaszai csökkennek, de az ok továbbra is megmarad. A probléma csak akkor múlik el teljesen, ha olyan ételeket eszik a beteg, amelyek feltöltik a semlegesítő ásványianyag-kész- letét – a lúgkészletét.

A tünetek megszüntetése sohasem elegendő a tüneteket előidéző probléma megoldásához!

A táplálékokból származó sav káros hatásai ellen az első számú vé­delmi vonal a szervezet lúgtartaléka. Ha az élelmiszerek által termelt sav nem semlegesítődik, a szervezet olyannyira megmérgeződik, hogy kép­telen tovább működni. A szervezet lúgtartalékát az ásványi anyagok képezik, amelyek ellen­súlyozzák az emésztés során képződő savas salak hatásait. A legfontosabb ásványi anyagok a nátrium, a kalcium, a kálium és a magnézium. Ezeket gyümölcsökből és zöldségekből nyerjük, és nem pedig asztali sóból és mindenféle táplálékkiegészítőből. A szemcsés ásványi anyagok (mint pél­dául az asztali só) vagy a tabletta formájúak (mint például a táplálékkiegészítők) nem ugyanolyanok, mint a természetes, növényi ere­detű ásványi anyagok. A zöldségek és gyümölcsök szerves, az étkezési só pedig szervetlen ásványi anyagokat tartalmaznak.

A szerves és szervetlen kifejezések a továbbiakban igen sűrűn elő fog­nak fordulni. Azt, hogy egy vegyület szerves vagy szervetlen, az hatá­rozza meg, hogy benne az elemek hogyan kapcsolódnak egymáshoz. A szerves ásványi anyagok elemeit gyenge kötés tartja össze; az egyes elemek vonzzák egymást, de a köztük lévő kötés könnyen felbontható. A szervetlen ásványi anyagok alkotóelemeit erős kötés tartja össze, amit a szervezet nehezen tud felbontani. A konyhasót alkotó nátrium és klór szervetlen kötéssel kapcsolódnak egymáshoz, ezért nehéz őket egy­mástól elválasztani. A szerves és szervetlen kötések témakörével a későbbiekben még rész­letesebben fogok foglalkozni. Most elégedjünk csak meg annyival, hogy:
szerves = könnyen elemeire bontható;
szervetlen = erős, szoros kapcsolat az elemek között.

A különféle húsok, halak, szárnyasok, tej­termékek, magvak és gabonakészítmények által termelt sav sem­legesítéséhez ele­gendő mennyiségű zöldséget és gyümöl­csöt kell fogyaszta­nunk!

Az emberi szervezet szerves ásványi anyagokat használ az emésztés során keletkező savak semlegesítésére. Ezek közül a legfontosabb a nát­rium. A semlegesítő ásványi anyagok a szervezet lúgtartalékának részei. A semlegesítésre használt nátrium nagy része a májban és az izmokban „áll bevetésre készen”. Mint a legtöbb olyan anyag esetében, amit szük­ség esetén felhasználnak, ha a raktárt néha nem töltik fel, végül kiürül.

Az egészségünk megőrzéséhez elegendő ásványianyag-készlettel kell rendelkeznünk!

Vegye úgy, mintha a lúgkészletét alkotó ásványi anyagok dollárok len­nének egy kekszes dobozban. Kiveheti belőle egyszerre az összes pénzt, és akkor azonnal kiürül, vagy mindennap apránként is kiszedegetheti a dollárokat, és akkor hosszabb idő alatt fogy el a készlet. Mindegy, melyik utat választja, ha a dobozba be semmit nem rak, végül odalesz a tartaléka.

A lúgkészlet nátriumának esetében, minden egyes alkalommal, amikor fehérjét vagy más olyan élelmiszert eszik, ami savas salakkal terheli a szer­vezetét, fogy az értékes nátrium a raktárból. Ha gyümölcsök és zöldségek formájában nem pótolja, a lúgos ásványi anyagok nélkülözhetetlen tárháza egyszer csak kiürül. Ez persze nem jelenti azt, hogy abban a pillanatban ahogy az utolsó csepp elfogy a nátriumkészletből, ön meghal. A szervezeté­ben legalább annyira erős az élni akarás ösztöne, mint önben. Más ásványi anyagok, így például a kalcium is semlegesítheti az ennivalóból származó savas salakot, és a csontjainkban jelentős kalciumforrások találhatók. A nátrium kalciummal való helyettesítésével azonban az a probléma, hogy a kalciumnak is megvan a maga saját feladata. A kalcium biztosítja a csontok keménységét. Amikor másik feladatot kell ellátnia, nem képes maximálisan betölteni az elsődleges funkcióját. A csontritkulás akkor ala­kul ki, amikor a kalcium arra megy el, hogy hősként megpróbálja kihúzni önt abból a csávából, amibe a helytelen táplálkozási szokásai miatt került. De ha ez kell az életben maradáshoz, ez fog történni. Törött csontokkal lehet élni, de túl savas szervezettel nem.

Remélem, most már ön is belátja, milyen intelligens az emberi szervezet; úgy alakítja az egyik szerv vagy szervrendszer működését, hogy a másik meg tudjon birkózni a ránehezedő teherrel. Szándé­kunk ellenére az egyik legnagyobb terhet ak­kor rójuk a szervezetünkre, amikor több savas salakképző táplálékot fogyasztunk, mint lúg- készletnövelőt. A zöldségek és gyümölcsök nö­velik a szerves ásványianyag-mennyiséget a szer­vezetünkben, a savtermelő élelmiszerek pedig csökkentik.

„De mi a helyzet a gyümölcsökben lévő sa­vakkal?” – merülhet fel önben. Jó kérdés. Ha egy friss citrom, narancs, grapefruit vagy akár egy alma kicsavart levébe pH-papírt teszünk, annak színe pirosra változik, vagyis savas kém­hatású.

Egyes gyümölcsök olyannyira savasak, hogy a pH-papír színe meg se változik. De a legtöbb gyümölcs mégsem növeli a szervezet savszintjét. Ez alól a szabály alól csak néhány gyümölcs képez kivételt. Az aszalt szilvának, a szilvának és az áfonyának olyan savasító hatása van, aminek semmi köze magának a gyümölcsnek a savasságához, de annál több az általa tartalmazott sav típusához (aromás). Ez a típusú sav nem alakul szén-dioxiddá a testben. Savként megy be és savként jön ki. A legtöbb gyümölcssav szerves, könnyen emészthető, könnyen kiválasz­tódik, és lúgos salakot hagy maga után. A szerves savak gyenge szénsavvá alakulnak a szervezetben. A szénsavból pedig szén-dioxid képződik, amit kilégzünk. A gyümölccsel nemcsak hogy könnyű dolga van a szervezetnek a sav tekintetében, de még szerves nátriumot is szolgáltat a lúgraktárba. A zöldségek és gyümölcsök savként kerülnek be a szájon át a szervezet­be, de lúgos salak képződik belőlük, és ezáltal növelik a lúgkészletünket is.

A gyümölcsök savas anyagok, amelyek lúgosítószerként funkcionálnak!

Nem az élelmiszerek az egyedüli savtermelők. Már említettem, hogy működésük közben a sejtek is savat állítanak elő. Minél gyorsabban mű­ködnek a sejtek, annál több sav képződik. Ez ellentmondani látszik korábbi megállapításunkkal, mely szerint a testünk sohasem téved. Ha egyszer a szervezet lúgos közegben érzi jól magát, a sejtek miért termelnének savat? A sejtek által termelt sav az energiatermelés mellékterméke, ami könnyen kiválaszt­ható. A sejtek szintjén működünk. Ha a sejtek nem dol­goznak, a szervezet sem működik. Mint minden más, ami működik, a sejtek is energiát igényelnek.

Gyerekkorunkban valószínűleg mindnyájunknak számtalanszor felhívták rá a figyelmét, hogy tápanya­gokban gazdag ételeket kell ennünk, hogy legyen energiánk. És ezzel nem mondtak butaságot. Energiát a táplálékokból nyerünk, de ez egy hosszú, közvetett folyamat. Ez nem teljesen ugyanaz, mint amikor a benzinkút­nál megtölti az autója tankját, és az üzemanyagot azonnal közvetlenül a motorba tudja szivattyúzni. A táplálékból nyert energia egy speciális faj­ta energia, amely egy sokkal tekervényesebb úton jut el a forrástól a fel­használóig.

Vegyük példának a hamburgert, szezámmagos zsömlében, salátával, csemegeuborkával, reszelt sajttal és ketchuppal a tetején, amit ebédre evett. Mielőtt ebből a sejtek energiához jut­hatnak, a szénhidrátokat glükózzá, a fehérjéket amino- savvá, a zsírt pedig zsírsavvá kell alakítani. Amikor ezek a hasznosítható anyagok bejutnak a sejtekbe, oxi­génnel és számos enzimmel lépnek reakcióba, hogy ener­gia szabaduljon fel, ami adenozin-trifoszfát (ATP) előállítására fordítódik. Ez a folyamat a sejtek belsejében lévő kis energiagyárakban, úgynevezett mitokondriumokban zajlik. A sejtekben előállított ATP biztosítja az anyag­cseréhez szükséges speciális energiát, és ezen energiatermelés közben kép­ződik a sav. Az egyedüli sejtek, amelyek nem termelnek savat, az érett vörösvértestek, azok ugyanis érés közben elveszítik az energiát felsza­badító sejtszervecskéjüket, a mitokondriumot. A szervezet által termelt sav a sejtlégzés – főként aerob légzés – mellékterméke. Aerob azt jelenti, oxigént igénylő. Mindnyájan ismerünk aerob mozgásokat, ilyenek pél­dául a kocogás és a zenére végzett tornagyakorlatok, amelyek hatására a szív hevesebben ver, és a tüdő és a verejtékmirigyek működése fokozódik. Az aerob testmozgás sok oxigént igényel, és tízszer több savat termel, mint az anaerob tevékenység.

Anaerob azt jelenti, oxigént nem igénylő. A súlyemelés például anae­robnak tekinthető. Erőt, hirtelen nagy erőfeszítést igényel, de nem növeli jelentősen az oxigénfelvételt. Következésképp az anaerob testmozgás ke­vesebb savtermeléssel jár, mint az aerob. Bár a sejtek energiafelszabadítás közben savat termelnek, ez a sav nem jelent veszélyt a szervezetre. Ezt a tüdők közreműködésével kilélegez­zük. A sav ily módon történő kiürítése nem emészt fel ásványi anyagokat a lúgkészletből. Ennek tisztánlátása nélkül nem érthetjük meg, hogyan képes a szervezet megbirkózni a saját maga által termelt savval, miköz­ben a savas salakképző táplálékokból származó savval meggyűlik a baja, ezért erről ebben a könyvben még számos helyen és számos szövegkör­nyezetben olvashat. Nem a sejtek által előállított savval van a baj; az a túl sok savas salak­képző étel fogyasztása révén felhalmozódó savfelesleg a ludas, amelyik­nek káros hatását csak akkor tudja kivédeni a szervezet, ha a természe­testől eltérő módon funkcionál.

Egy étrend attól egészséges, hogy helyes arányokra épül!

Tekintsük át azoknak a különböző típusú savaknak a táblázatát, ame­lyekkel a szervezetnek dolga akad.

Savforrások
Gyümölcsök	Szerves savat tartalmaznak, ami a tüdő munkája révén távozik a szervezetből. Pótolják a lúgvesz­teségeket Kis terhelést jelentenek a szervezet számára
Sejtműködés	Gyenge sav képződését eredmé­nyezi, amit a tüdő kiválaszt. Nem okoz különösebb nehézséget a szervezet számára
Savtermelő táplálékok	Erős savakat hagynak maguk után, amiket még azelőtt semlege­síteni kell, hogy a vese és a belek kiválasztanának. Nagy megpróbál­tatást jelentenek a szervezet szá­mára. Kimerítik a szervezet lúgos ásványianyag-készletét.

A szervezet által termelt sav egyetlen esetben jelenthet veszélyt: amikor az intenzív testmozgás során keletkező sav tovább növeli a táplálkozásból eredő savfelesleg mennyiségét. A kocogok, a versenyszerűen sportolók és mindenki más, aki sokat edzi a testét, veszélyben van, ha a szervezetében a táplálkozásból eredő sav mennyisége már elérte a még megengedhető érték legfelső határát. Ha már savas a szervezetük, sportolás közben a sav gyorsabban termelődik, mint ahogy kiürül. Ha még van idejük zihál­ni, levegő után kapkodni, túlélik, ha nincs, nem. Előfordulhat, hogy csak néhány másodperc van rá, hogy a testedzés hatására keletkező sav a tüdőkön keresztül kijusson a testből. Amikor azonban a test már egyébként is túl savas, egy újabb savmennyiség – szár­mazzon az bármilyen forrásból – végzetes lehet.

Ha valaki elfogyaszt egy kiadós mennyiségű ételt, aminek savasító hatása van, és utána elkezd erőteljes mozgást végezni, akár meg is hal­hat. Sav a sav hátán az elviselhetetlenségig növelheti a savszintet (ami azt jelenti, hogy a szervezet pH-értéke jelentős mértékben lecsökken). Emlékezzen csak rá, milyen rendkívül szűk tartományban mozoghat a vér pH-értéke (7,35-7,45). Az étel önmagában senkit nem öl meg, és a mozgás önmagában szintén nem okozhat halált, de a kettő együtt igen. Ezért nem szabad soha tele hassal sportolni!

Tele hassal tilos megerőltető mozgást végezni!

A testedzés savasító hatásának ismeretében már mindjárt nem olyan rejtélyes azon sportolók halálának a körülménye, akik például a sportpá­lya közepén esnek holtan a földre. Nem vagyok a sport ellen! De soha ne kocogással vagy egyéb meg­erőltető mozgással akarjunk az „egészségre szert tenni”. Az egészség az étkezőasztalnál kezdődik. Amikor már egészségesek vagyunk, akkor ko­coghatunk és mozoghatunk, hogy megőrizzük az egészségünket, és meg­erősödjünk. A jó kondíció és az erő nem szinonimái az egészségnek!

Nagyon sok sportoló fehérjefaló. A fehérjék töméntelen mennyiségű savat termelnek, néha többet, mint amennyit a szív elbír. Ha ön sokat sportol és a szervezetében magas a savszint, figyeljen rá oda, hogy edzés közben a pulzusszáma ne haladja meg a percenkénti 120-at. Amikor a savszintje lecsökken, újra növelheti a pulzusszámát. A kocogás, a teniszezés, a tájfutás, a síelés, a vízilabdázás vagy a hóla­pátolás mindaddig teljesen biztonságos, amíg megfelelő üzemanyaggal működteti a szervezetét. Több lúgosító táplálékra van szüksége, mint savasítóra. Ilyen egyszerű. Nagy kockázattal jár túl sok savtermelő élelmiszert enni anélkül, hogy valaki ugyanakkor a semlegesítésükhöz szükséges elegendő mennyiségű ásványi anyagokban gazdag táplálékot is fogyasztana. Amikor a szerve­zetének harcolnia kell azért, hogy fenn tudja tartani az életben maradás­hoz szükséges pH-szinteket, biztos, hogy nem ússza meg betegség nélkül – de a legrosszabb is bekövetkezhet!